|
Témaindító hozzászólás
|
2014.07.11. 13:47 - |
lakói: Alesha Stan & Dylan S. Rosenwald |
[5-1]
Alesha
Ahogy a lány felemelkedett Alesha egy gyors pillantással végig mérte, ahogyan ezt valószínűleg a másik is tette, mivel a szeme feltűnően egy valamin akadt meg. Igen a haján. Egy sejtelmes mosoly húzódott szájának sarkaiba, majd figyelte ahogy a lakó társa, akivel az egész nyarat egy házban fogja tölteni csak úgy elhaladt mellette. Se név, se becenév se semmi. Már éppen azon agyalt, hogy fogja megszólítani ha éppen valamiért szüksége lenne rá… elvégre a szobatársa, mikor a lány visszafordult és benyögte a nevét.
- Dylan… nem hiszem, hogy említett volna. Elég szenilisnek és agy halottnak látszott.
Száját összepréselve, vonta meg a szemöldökeit jelezve, hogy valóban semmit nem tud róla. Azt se tudta, hogy megérkezett már, nem hogy a nevét említették volna neki. Bár ez nem meglepő a recepciósoktól. Náluk már csak a portások rosszabbak.
- Az én nevem Alesha.
Mutatkozott be a várthoz elég barátságosan, de másra már nem is volt ideje, mert Dylan egy pillanat alatt elsprintelt.
- Oké..
Tágra nyílt szemekkel bámulta a lány hűlt helyét, majd kényszeredve felnevetett és fejét csóválva a táskájához lépkedve kezdte el kidobálni a cuccait az egyik szekrénybe. Bár igazán megszokta a bőröndből való élést, ha már van szekrény… méghozzá óriási szekrény akkor miért ne használná ki? |
Dylan:
Valószínűleg túl sok ideig játszottam halat a csapban, mert kulcszörgésre meg léptek zajára lettem figyelmes. Mire felemeltem a fejem addigra már egy vörös...vagy inkább narancssárga hajú lány támaszkodott az ajtóban. Ne mond, hogy répa, Dylan, mert akkor rohadtul a szabad ég alatt fogsz aludni, a tücskökbogarakpedofilok meg senkinek sem hiányoznak.
- Aha. Heló - biccentettem, és elkaptam a tekintetem a hajáról, mielőtt még azért is kicsúszik a számon annak a nyamvadt zöldségnek a neve. Szinte azonnal feltűnt, hogy nem csak én áldogálok bakancsban, csak épp ő a magassarkúja miatt most fél fejjel magasabb volt nálam. Legalábbis ezt szűrtem le, ahogy elmasíroztam mellette. Fél úton voltam a bőröndjeim felé, amikor eszembe jutott, hogy be kéne mutatkoznom. Ciki, hogy nem értek az emberekhez, de őt elnézve az ideje nagy részét kint fogja tölteni és bulizni fog Jack Daniels-el meg Jim Beam-el.
- Amúgy, Dylan vagyok - fordultam vissza. - Bár lehet, hogy a recepciós csóka már mondta - ráncoltam a szemöldököm, és elgondolkodtam azon, hogy én hallottam-e a nevét. Legközelebb oda kéne figyelnem, ha épp a leendő lakótársamról akarnak információkat csúsztatni, mert lehet, hogy pszichopata. Újra nekilendültem a csomagoknak, hogy kipakolhassak, ha már hónapokig össze leszünk zárva akkor jobb helyet keríteni mindennek, hogy aztán a nyaralás végén egymás hátsóját használva gyömöszöljük vissza a cuccokat a táskákba. Közben persze kíváncsian vártam, hogy bemutatkozzon, hátha a suliban hallottam már róla, bár én inkább a pletykák főszereplője voltam, mintsem hallgatója. Mindegy, azért hátha.
Már nyúltam a farzsebem felé, hogy elővegyem a telefonom, mikor a fejembe hasított a felismerés, hogy valami hiányzik. A telefonom. A hátsó ülésen maradt.
- Mennem kell, bocs - kiáltottam hátra, mikor már félig kint voltam a faházból, és értetlenül ácsorgókat löktem félre az utamból sprintelés közben a recepció felé, hogy onnan fel tudjak hívni valakit, aki megment és visszahozza a mobilomat. |
Alesha
A recepciónál várakozva kopogtatott vörösre kifestett körmeivel a pulton, míg a szerencsétlenkedő srácot bámulta, aki ügyetlenkedve kereste a faházának kulcsát. Valószínűleg a fazon már reggel óta itt van, és fogadja a gimi diákjait, így természetes ha délutánra már tökéletes agy halott a rengeteg hozzá szegezett kérdés miatt, amit általában a buta kis libák tesznek fel neki „van tévé?” „ugye nem közös a zuhanyzó?” „ SZABAD INTERNET VAN?!”. Ó igen a világ totálisan összezuhanna, ha egy nap már nem posztolhatnák ki, hogy mennyire undorító a tábor és haza akarnak menni… haha. Pár perc várakozás után végül Alesha már az ujjain lógatva tartotta a kulcsot, miközben valami hülye jelenléti papírt írogatott alá az iskolának. Mennyire fontos az, hogy hányan jönnek el ebbe a buta táborba? Miután ívelt vonalakkal alá „írta” a nevét, a tollat és a papírokat a srác elé csúsztatva fordított hátat és távozott a lepukkant kis helyiségből. Bár a mai nap nem a legforróbb nyári napok közé tartozott, ráadásul az eget is apró felhő cafatok borították be, a levegő mégis melegnek számított és kegyetlenül tudott kínozni, ha elég időt töltesz kint. Falatka forró nadrágjában és fekete PUNK feliratú pólójában kopogott végig, szegecses fekete magas sarkú bakancsában a faházak között, keresve a bizonyos 3-mas számú szörnyeteget. Miután megtalálta, elégedetten dobott egyet a sport táskáján, hogy az kényelmesebben lógjon a vállán, majd a kulcsot a zárva helyezve nyitotta ki az ajtót… vagyis csak nyitotta volna, mert meglepetésére az már nyitva volt. Persze a szobatárs. Ahogy a falak közé lépett, táskáját azonnal az egyik sarokba hajította, majd a kulccsal játszadozva haladt a fürdőszoba felé ahonnan zajokat hallott.
- Üdv.
A mosoly halvány szelleme futott végig az arcán, ahogy a csapba boruló lányt figyelte, ő pedig csak kényelmesen neki támaszkodott az ajtó félfának. |
Dylan:
Úgy tűnt, hogy a stílusos késésem kicsit jobban elhúzódik, mint azt terveztem, ugyanis az autópálya közepén lerobbant a kocsink, és amíg a sofőr próbált nem idegrohamot kapni a telefonálgatás közepette, én addig halkan nevetgélve, a hátsó üléseken elterülve kilógatott lábakkal hallgattam, vagyis inkább üvöltettem a mobilomból szóló zenét. Hiába, ha egyszer a rádióban nem szól semmi jó, akkor bizony orvosolni kell a helyzetet akkor is, ha a sofőr ezerszer elmondta az út alatt, hogy herótja van a punk zenétől, meg minden egyes alfajától. Igazából egy darabig elszórakoztam volna még a semmi közepén röhögve a szerencsétlenségünkön, de a fenyegetések a telefonba megtették a hatásukat, így hát hamar jött a felmentősereg kereket cserélni és már indulhattunk is tovább a táborba. Ahogy megérkeztünk, fájdalmas sóhaj hagyta el a számat. Nem túl szép dolog a szüleimtől lepasszolni engem hónapokra, de legalább a szobalányoknak lesz pár nyugodt hete, az biztos. Hiába volt délután, a fejemen ott virított a napszemüveg, és a farmershort meg a fehér ing is tökéletes nyári darabok voltak, ezzel szemben a lábamon lévő bakancs miatt többen is megkérdőjelezhették az épelméjűségem. De hé, a divatért szenvedni kell, én meg már alapból szenvedtem a napfény miatt, szóval miért ne?
Ahogy megérkeztünk szinte kivágtam a kocsi ajtaját, és kinyújtóztattam az elgémberedett végtagjaimat, és közben megindultam a recepció felé, ahol kaptam egy faházkulcsot, meg a csávó mondott valamit a szobatársamról is, de nem igazán figyeltem rá. Biztos ki fogom készíteni. Gyorsan elköszöntem a még mindig morcos sofőrtől, aztán a ház felé vettem az irányt a cuccaimmal, és hálát adtam magamnak, amiért a húzós bőröndöket választottam. Igen, többesszámban. Egy nőnek szüksége van ruhákra, főleg, ha nem szeret mosni. Egy pillanatnyi szöszmötölés után ki is nyitottam az ajtót, aztán lehajítottam a cuccaimat az előszoba közepére, és miután megállapítottam, hogy a lakótársam még stílusosabban késik, mint én, hanyagul eltrappoltam a fürdőszobáig, hogy megmossam az arcomat vagy öt liter hidegvízzel. Öregem, gyűlölöm a meleget. |
lakói: Alesha Stan & Dylan S. Rosenwald |
[5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
