|
Témaindító hozzászólás
|
2014.07.11. 12:40 - |
 |
[30-11] [10-1]
Dylan:
A szerelemről való gondolkodásmódján elmerengtem egy kicsit. Gondolhattam volna, hogy tapasztalt ilyen ügyekben, de nem szerettem első látásra levonni a következtetést. Jó, az igaz, hogy első látásra ítélek mindig minden körülmények között, de néha még én is meglepődök azon, ha kiderül valamiről, hogy igazam volt.
- Hát, nekem nem sok "élményem" van. Csak egy... nem jó a választék - vontam vállat. Az az egy élmény is a legjobb barátom volt még Angliában, és gőzöm sincs mi üthetett belénk, hogy mi azt hittük, hogy majd szerelmesek leszünk. Talán csak túlságosan megöröltünk egymásnak mikor találkoztunk a Mainhill-i számüzetésem után még a nyár elején, de...nem volt semmi komoly. Ezt azért jobbnak láttam nem Alesha orrára kötni, még körberöhög ötször. A választékról pedig szent meggyőződésem, hogy a mi giminkből hiányoznak az izgalmas rosszfiúk. Legalábbis az olyanok, akik nem terjesztenek nemi betegséget, tekintve hogy náluk mindenki jöhet, aki nő.
A pokerface királynőre csak megforgattam a szemem. Sok helyzet van az ember életében, mikor jobb, ha a pofánk nem mutatja ki, hogy kiről mit gondolunk. Például az igazgatói irodában nem éppen praktikus undorodó arccal bámulni, amint az igazgatóhelyettes a viszeres lábaival mászkál...miniszoknyában!
- A sétányon van mindenféle bódé...jégkása, ruhák, felesleges de mégis nélkülözhetetlen kacatok... - soroltam, miközben én is felkecmeregtem a homokból, és elkezdtem leporolni a lábamról. Ki gondolta volna, hogy ez az izé ennyi helyre tud tapadni? A hajamat gyorsan összefogtam a csuklómon lévő hajgumival, mert a melegtől már el sem tudtam képzelni, mennyire lelapulhatott.
- Ha szerzünk egy nagy légycsapót, felőlem bárki jöhet - emeltem fel a tenyereim védekezően. Nem szokásom megfosztani embereket a társaságomtól. Inkább elijesztem őket, az sokkal viccesebb. Amint rendbe szedtem magam, el is indulhattunk a város felé.
/Dybaba és Shacica el a sétányra/ |
Alesha
Felnevetett Dylan ajánlatán. Így most már ketten kaszabolhatnák a kis tini ribizliket 150 darabra, és ügyesen eltűntetnék a nyomukat is, mintha ők sosem jártak volna ott.
- Egyébként a szerelem szívás. Igaz amit mondanak óla. Öl, butít és nyomorba dönt – keserédes mosolyra húzta ajkait, szemeivel pedig a homokot pásztázta. Komolyan képesek a többiek ezer fok melegben a forró homokban egy buta labdát dobálgatni? Felfoghatatlan. Mazochisták.
- Hát ha fáj Pokerface királynő akkor menjünk! – ezzel a mondattal már fel is egyenesedett és a ruhájára tapadt homoktól szabadult meg. Ami most a legjobban felelne meg neki az a hűs, árnyékos hely valami jeges itallal.
- Ha már annyit voltál a városban, biztos vagyok benne, hogy van ötleted hova menjünk. – felsőjét kisimítva, a bakancsáról lerázva a homokot túrt bele hajába amit igazából kise fésült miután kikelt az ágyból, így most biztos csodás látványt nyújthatott azoknak az emberekkel akikkel esetleg szembe kerülnek.
- Ha esetleg lapos lenne a hangulat pár tökély, legyünk barátok örökké lányt is keríthetünk… kizárólag a te kedvedért – hangja jó kedvűen és főleg gúnyosan csengett, miközben próbálta elképzelni ahogy egy kis Sunshine Barbie megkörnyékezi a lányt. |
Dylan:
- Én is lennék szerelmes - meredtem magam elé, aztán felröhögtem. - A nyárra, unaloműzés céljából. De persze ha szeptemberben lekoptatnám az illetőt, mert tanulnom kell és semmi kedvem hozzá, akkor elkönyvelnének ribancnak amiért nem fogadtam neki örök hűséget - a lábujjaimmal beletúrtam a homokba. Hiába volt forró, jó érzéssel töltött el, végre felfogtam, hogy tényleg itt a nyár, ahogy a röplabdapálya közepén ücsörögve röhögtük ki a többieket. Igen, határozottan filmbeillő jelenet volt ahogy a lágy szellő belekapott a hajunkba, csak aztán megszólaltunk és ugye nem éppen szép dolgok másztak ki a szánkból.
- Szerintem segítenék - bólintottam a merényletének az ötletére. Ó, ha valaki tudná, hányszor képzeltem el, hogy kinyírok egy népszerű "imádjatok" lánykát, nem csak elmegyógyba, de sittre kerültem volna. Vagy épp miattam kialakítanának a börtönben egy gumiszobát, de ha egyszer örömmel tölt el, hogy különböző gyilkosságokat találok ki az ilyeneknek, akkor már ne vegyék el tőlem az összes boldogságforrásom.
- A tökéletesség unalmas. Na meg erőltetett - értettem egyet. A mai napig bennem élnek a családi összejövetelek emlékei, ahol a szüleim eljátszották, hogy mi mennyire kiegyensúlyozott, tökéletes, boldog család vagyunk. Hányinger.
- Igazából rohadtul fáj - ismertem be. - Csak már annyira megszoktam a pókerarcot, hogy szerintem elhaltak az arcmozgató izmaim. Elmenjünk valamerre? - fordultam felé. És nem, senki más kedvéért nem emeltem fel a hátsómat, de ha már ő az egyetlen értelmes lény ezen a helyen, és a sors megajándékozott azzal, hogy vele kerültem egy házba...akkor nem ölöm tovább a bőröm a forró homokkal. |
Alesha
- Szerelmesek mindenhol. Hánynom kell – nevetett fel jó kedvűen. Hiába, de az iskolai szünetek tényleg csak a nyálcseréről és a vihogásról szólt… bár nem neki, de a suli 95%-ának igen… a másik 5-ben ő volt, és azok a lúzerek akik képtelenek voltak elszakadni a marslakó életüktől. Most már Dylan is az ő pártjára sorolható.
- Tudod, ha összezárnának egy ilyen kedves és lelkes lánnyal, akit a fél iskola imád, a másik meg csak szeret. Szerintem megölném. – már a szeme előtt látta, ahogy az éneklő Csipkerózsikának a fejét vadul veri valamelyik falba, csak hogy hallgasson már el.
- Talán kicsit túlzok. De nem szeretem az olyan embereket, akik megjátsszák magukat, hogy tökéletesek. Senki sem az – vigyorodott el, miközben végig nézte ahogy Dylan minden arc rezzenés nélkül telepszik bele a homokba, mintha a Bora Bora partjain lenne és élvezné a napfürdőt, valamint a lábát nyaldosó langyos hullámokat.
- Neked nincs fájdalom érzeted? Csak mert én 5 perce ülök a homokban, de a bőröm már lehet ropogósra sült… nem mintha zavarna.. |
Dylan:
Végignéztem, ahogy Alesha hősiesen belebámult a napba, és elkezdtem gondolkozni azon, hogy vajon hány perc után nyer lézerlátást, vagy esetleg vakul meg teljesen. Menő lett volna valami szuperhőscuccban, mondjuk tűzlányként. Oké, hülyén hangzik, kreativitás nulla, ha nincs ecset a kezemben vagy ceruza. Amikor megemlítette, hogy az éjszakákat jobban szereti elfojtottam egy mosolyt. Igen, látszott rajta, hogy szeret kimenni az éjszakába...csak úgy létezni.
- Hm? - zökkentem vissza a való világba, ahogy meghallottam a kérdését. - Ja, igen. A kocsiban hagytam a telefonom...huszonegyedik századi betegség - vontam vállat, és kinyújtoztattam az eddig alattam heverő végtagjaimat, ahogy megéreztem, hogy zsibbadni kezdenek. A társaságra való megjegyzésére már nem tudtam visszafojtani a mosolyomat, így úgy vigyorogtam, mint aki napszúrást kapott, de kizárólag csak pár másodperc erejéig.
- Én még nem igen néztem meg a többieket - ismertem be. - A városban szoktam mászkálni. Ennyire rossz lenne? - tettem fel a költői kérdést, ahogy fájdalmat nem ismerve támaszkodtam meg a hátam mögött a tenyereimmel, felvéve a "riviérán vagyok" pózt.
- Mondjuk a sulit ismerve szerelmespárok, és véget nem érő boldogság - helyeseltem. Egy idő után tényleg frusztráló volt nézni, ahogy mindenki mindenkinek a barátja és folyton folyvást nevetgélnek. Egész egyszerűen nem tartoztam azok közé, akik napokra el tudták felejteni minden gondjukat.
- Ha nem jön össze a dolog, bármikor megkérheted a tábor igazgatóját, hogy zárjon össze egy hiperaktív csajjal akinek minden álma befonni a hajad és kézenfogva ugrálni veled a tengerparton - vigyorodtam el sunyin az ötletre. |
Alesha
Dylan hamar reagált az érkezésére, és a zenétől is megszabadulva fordult felé
- Az éjszakákat jobban szeretem. – bökte ki, miközben a napba bámult, illetve csak felé de a szemei így is összeszűkültek, majd miután teljesen sikerült kiégetnie a retináját a mellette lévőre figyelt
- Sikerült elintézned amiért elszaladtál? – vigyorodott el, majd pár homokszemcsét lesöpörve lábáról igazította meg a felsőjét. Azért valamit takarjon is ha már létezik.
- Ja és mellesleg megemlíteném, hogy remélem számíthatok a társaságodra az elkövetkezendő hetekben. Végig nézve a felhozatalt nem éppen az én társaságom… - gondolt itt a párszor megpillantott alacsony szőke lánykákra, vagy a divatképű fazonokra akik minden percben a sérójukat igazgatják
- Bár kitudja, hogy mi jól leszünk e együtt - sejtelmes mosollyal az arcán nézett Dylan-re. Persze valamiért teljesen biztos volt benne, hogy ők ketten jól kifognak jönni. |
Dylan:
Unalmamban már komolyan ott tartottam, hogy felkapok egy labdát aztán hozzávágom párszor a hálóhoz, miközben drámaian feléneklem mondjuk a Titanic betétdalát, de akkor éreztem egy puffanást. Vagyis inkább a homokot éreztem, ahogy a puffanás miatt rám szóródik, és nagy szemekkel pislogtam a homokvihart keltő egyed felé, akinek hálás lehettem, mert visszagondolva az elképzelt akciómat nem sokan értékeltél volna. Maximum az igazgató, egy diliházba való belépőjeggyel egyenesen egy gumiszobába. Bamm.
Általában mindig korán keltem és léptem le a házból, aztán mikor visszaértem, addigra Alesha sose volt sehol, így bealudtam. De legalább már láttam aludni, így elmondhatjuk, hogy igen csak intim viszonyunk van. Azért jó lett volna felétüsszenteni egy-két szót, meg nem is tűnt olyan rossz fejnek, mint a virágkoszorúval a fejükön ugrabugráló trillázó lánykák, akik épp a summer paradise-ukat élték életük nagy nyári kalandjával. Őszintén reméltem, hogy felcsinálják őket, had röhögjek már végre én is. Kirántottam a fülemből a füleseket, így a zene szépen megszűnt létezni.
- Kellemes délutánt, szobatárs - vigyorodtam el, miközben a lány felé fordultam. - Hogy érzed magad ebben a kályhában? - böktem a nap felé. |
Alesha
Az unalmas faházban töltött órák, már-már szinte heteknek tűntek Alehsa számára, pedig a tábor még csap 3 napja nyitott meg. Bele gondolva, hogy még mennyi idő van hátra a szenvedésből kifújva a levegőt ült fel az ágyán, ami természetesen a rugóknak hála, olyan hangot adott ki, mintha valaki körömmel végig szántotta volna az iskolai táblát… gyilkos. Sec perc alatt a fehérneműre egy hosszított, lenge ujjatlant húzott, alulra meg… semmit. Szóval kivételesen lapos talpú bakancsába bújva vágta ki az erdei kunyhó ajtaját, hogy valami figyelem elterelőt találjon… vagy valakit, vagy valami életjelet a száraz forróságban.
A faházaktól nem messze építettek, vagy állították nem tudom, a röpi pályát, ami nem pont Alesha asztala volt, de még a távolból is képes volt kiszúrni állítólagos szoba társát, aki találkozásukkor hamar le is lépett. Bakancsában végig trappolva a füvön ért végül a homokos pályára, majd egy laza mozdulattal zuhant Dylan mellé a forró homokba
- Basszus.. - szisszent fel, mikor fedetlen bőre a perzselő homokhoz ért, majd Dylan felé fordult, akinek az agyáig fel voltak dugva a hangszórók. |
Dylan:
Egyik kezemben a papucsom, a másikban meg egy üveg ásványvíz lötyögött, amíg falatnyni sortomban meg bikinifelsőmben masíroztam a röplabdapálya felé. Hiába, ki kellett használnom, hogy délután van és már nem süt rák vörösre a nap, na meg a bőröm kapott egy nagyon haloványka színt, de én azért mégis színnek neveztem. Nehéz az élet porcelánbaba bőrrel, az egyszer biztos. Azt hittem, lesz itt valaki, de úgy tűnt, hogy a többiek a faházakban való punnyadást választották sport helyett, amit igazából abszolút megértek. Én se voltam valami sportos fajta, nem is tudtam, hogy mi jött rám, hogy nekem itt kellett lennem, de mivel senki se ólálkodott erre, ezért fogtam magam és leültem a homokba. Ami egyébként rohadt forró volt, de a fájdalomküszöböm határtalan, így összeszorított fogakkal bár, de előhalásztam a zsebemből a telefonom, bedugtam a fülesem a fülembe, és hagytam, hogy a zene valami olyan helyre röpítsen, ami nem ez. Ez túl boldog és fényes, szívesebben lettem volna valami thrillerben gyilkos, mintsem egy nyári musicalben főhősnő. Mondjuk, vicces lehet hirtelen dalra fakadni, meg táncolni a röplabdákkal, mint a High School Musicalben...ja nem, azok kosárlabdák voltak...oly' mindegy. |
| Ittoki -Joooo. Lelkesedtem majd elkezdtem azon gondolkodni, hogy merre is menjunk vegul talalomra elundultam jobbra. -Menjunk erre.-mosokyogtam ra aztan kesobb mar egy zart helyisegben voltunk ahol jo meleg es egy medence is volt.
/el Medence/ |
| Hope: mikor kiraztam kelloen a hajam mellem lepett es megkerdezte, hogy akkor most setalunk e.
-Igen setaljunk. De most te mond meg merre!- mosolyogtam vidaman mikozben a sarkamrol a labujhegyemre kezdtem el billegni. |
| Ittoki Akkor elvileg tovabb setalgatunk legalabb is azt mondta, hogy meg ugy sem ismeri ki a tabort.Lassan felallt majd odebb lepkedett es elkezdte kirazni a hajabol a homokot.Lassan en is felalltam es oda lepkedtem hozza. -Akkor setalunk tovabb?-kerdeztem vidaman |
| Hope: mikir azt mondta, hogy felole meg jchatumk de akar elnis mehetunk valahova csak elgondolkodtam. Rendben.
-Bene vagyok ufy sem ismerem meg ki a tabort.- mosolyogtam aztan vidaman majd sohajtottam egyet es felultem vedul fel is alltam. Par lepessel arrebb mentem, nehigy ra szorjam a homokat majd kise messzebb sepertem ki a homokot a hajambol. |
| Ittoki -Jo de csak ha tenyleg nem farastal el.Setalhatunk is hat ha talalunk meg valami jot.-mosolyogtam ra kedvesen.Ahhoz kepest, hogy jol kifaradt meg is energikusan mosolygott es ugy tunt par perc mulva hiperaktiv lesz. |
| Hope: mikor elmosolyodott, nem tudom mire tette de jo volt latni igy viszonoztam. Megkerdezte hogy mit csinaljunk, mire nahyot sohajtottam.
-Hi kicsit kifujtam magam lehet meg egy menet.- neztem ra energikus mosollyal de az teny hogy meg egy kicsit pihennem kellett. Bar engem ismerve ez csak egy ket perc volt meg. |
Ittoki:
Csak mosolyogva figyeltem őt a megjegyzésére pedig elnevettem magam.
-Hm tipikus női logika nem valami "jó volt játszani"; vagy "máskor is játszunk" á nem hajat kell most igen.-mosolyodtam el madj csak én is eldőltem és néztem az eget.
-Na jó akkor most mi legyen?-kérdeztem rá kíváncsian, hogy mit szeretne csinálni. |
Hope:
Egyszer elcsúszot azon jót mosolyogtam, mivel ugy látszott nem fájt neki. Mikor kifeküdtem és leult mellém, csak pihegve rá néztem.
-Talán.-mosolyodtam el a kijelentésére, hogy legköelebb én nyerek.
-Ahhjj moshatok hajat.-turtam bele a hajamba ami telement homokkal mondjuk egyáltalán nem zavart, így nevetve dörzsöltem bele a fejem mégjobbana apuha maszlagba. |
Ittoki:
Jó sokáig játszottunk közben nála és nálam is leesett néha a labda.Egyszer el is csúsztam de meg se kottyant főleg, hogy a homok puha.Végül úgy tűnt, hogy ő kifáradt így csak kiterült a homokba és az egyik kezét felemelve lihegte, hogy nyertem.Erre csak elmosolyodtam majd odalépkedtem hozzá és leültem mellé.
-Azért ügyes voltál.Majd legközelebb te nyersz.-mosolyogtam rá biztatóan...Hát Alice nem jött meg ma. |
Hope:
Mikor mondta, hogy végül is igen, csak ebben mosz nem leszek szabájok csak bólintottam. Végül elütötte a labdát,. majd szólt, hogy jön, én meg visszaütöttem.
Már egy jó ideje játszottunk és én eszméletlenül sokszor ejtettem le a labdát. A végére már teljesen kipurcantam, majd lihegve feküdtem el a homokben.
-Nyertél!-emeltem fel a kezem az ág felé megadoan. |
Ittoki:
Nevetve rákérdezett mire megráztam a fejem.
-Hát igazából hasonló csak itt most bármivel,bárhogyan szabályok nélkül elütheted a labdát.-adtam meg a választ.Végül ő mondta, hogy akkor játszuk úgy én pedig csak bólintottam.Majd elütöttem a labdát és vártam, hogy ismét hozzáérhessek.
-Megy.-modtam azért, hogy figyeljen. |
[30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
